Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
A NAV megkezdte a gyanús cégek ellenőrzését

A NAV tegnaptól megkezdte azoknak az adózóknak az utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a meglévő kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le. A NAV közölte, hogy az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, melyek 2015. január 1-je előtt alakultak, nem állnak kényszertörlés, adószám törlés alatt, bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, és a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot), a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet. A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás.

=