Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Akcióba kezd hétfőn a NAV Budapesten

Hétfőtől fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök és más vállalkozások. Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a helyi kapacitásokat erre az időre megerősítik, az ország több pontjáról érkeznek Budapestre szakemberek. Az ellenőrzésben több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt. Legfőképpen azoknál a vállalkozásoknál tesznek látogatást, melyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők. Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek majd fel, de piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd a NAV emberei, és a személyszállítással foglalkozókat sem hagyják ki. Az ellenőrökre elsősorban az V., VI., VII. és IX. kerületben lehet majd számítani. Az akcióban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat. A készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök. A pénzügyőrök a jövedéki termékek, tehát az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára is sort kerítenek. A jelentősebb ellenőrzésekről az adóhivatal rendszeresen számot ad az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületén, a honlapon. Itt minden érdeklődő megtalálhatja, hogy az adott héten a hatóság hol és mit vizsgál.

=