Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Átlagosan ennyit spórolnak a magyar fiatalok

Egy idei első negyedévi felmérés szerint átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak. Ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga. A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint tehát a fiatalok 55%-a rendelkezik megtakarítással. Ez a két évvel ezelőtti 41%-os mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30%-ára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget. Csupán 17%-uk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit a jövedelméből. A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető kevésnek, sőt, ez az összeg csak a megkérdezettek 55%-ának átlagát jelenti. A maradék 45% semmilyen megtakarítással nem rendelkezik. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csak 31%-a képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34%-a pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összes spórolt pénzét. A megtakarító fiatalok kb. fele lakáscéllal tesz félre, 22%-a tanulmányaira spórol, 36%-a pedig nem említett konkrét megtakarítási célt.

=