Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Brexit: 1500 jogász követeli az újabb népszavazást

Hétfőn több mint 1500 brit jogász követelt újabb népszavazást a Brexitről. Közös nyílt levelükben az aláírók megkérdőjelezték az EU-tagságról 2016-ban tartott, a kilépésre szavazók szűk, 51,89%-os többségű győzelmével végződött referendum érvényességét. Azzal érvelnek, hogy akkoriban még nem lehetett tudni, hogy milyen eredménnyel zárulnak a kilépési feltételekről szóló majdani tárgyalások, márpedig a választóknak jogukban áll, hogy tudják, mire szavaznak.A több mint 1500 jogi szakértő hétfőn megjelent közös levele hangsúlyozza, hogy a 2016-os népszavazáson egy "ismert realitás" - vagyis a brit EU-tagság -, illetve "ennek ismeretlen alternatívája" közül kellett választani, a referendum kampányában pedig a tények és a realitások helyébe ellenőrizhetetlen hitelességű állítások léptek. Sőt, az egyes országrészek is különbözőképpen szavaztak. A kilépést pártoló tábor Angliában és Walesben került többségbe, Skócia, Észak-Írország és Gibraltár választóinak többsége viszont a bennmaradásra szavazott. A nyílt levél aláírói szerint a Brexit-tárgyalások lezárultával ismertté válnak a brit kilépés feltételei. A brit választóknak ezután lehetőséget kell biztosítani annak eldöntésére, hogy Nagy-Britannia e feltételekkel is kilépjen-e az Európai Unióból.

=