Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Elkerülik Nagy-Britanniát a Brexit miatt a külföldi munkavállalók

A brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára, Alok Sharma a The Daily Telegraph brit napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a brit munkavállalói állomány az uniós tagsáról szóló népszavazás óta több mint egymillióval bővült. Viszont a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása ezen növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az EU-népszavazás előtti két évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több mint 45%-át az EU-társállamokból érkező munkavállalók tették ki. A nagy mértékű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik. A brit statisztikai hivatal félévente összeállított visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma. Nagyrészt azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.

=