Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Emelkedik a Babakötvény éves kamata

A Babakötvény továbbra is az egyik legmagasabb hozamú megtakarítási forma. Varga Mihály közölte, hogy most februártól az éves kamatszintje 5,8%-ról 6,4%-ra emelkedik. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a kötvény népszerűségét az is jelzi, hogy az állománya januárban átlépte a 82 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 40%-os növekedést jelent. Elmondása szerint a Babakötvény biztonságos, egyszerű és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik szeretnék megkönnyíteni a gyermekeik felnőtt életének megkezdését. Az adatok szerint egyre több szülő és hozzátartozó gondolja azt, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia. A tavalyi évben kb. 35 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, így már több mint 200 ezer gyermek életkezdéséről gondoskodtak a családok. Csak decemberben több mint 5 milliárd forint növekedést könyvelhetett el az Államadósság Kezelő Központ. A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3%, így a reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás. A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes.

=