Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Harcolnak az Európai Gyógyszerügynökség új székhelye miatt

Az Európai Bírósághoz fordult Olaszország a most még Londonban működő, de a Brexit miatt költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Amszterdamba telepítéséről szóló döntés érvénytelenítése miatt. Olaszország és Milánó közös beadványt nyújtott be, amiben a Brexit után bennmaradó tagállamok kormányainak novemberi határozatának megsemmisítését kérték. A brit fővárosban működő uniós ügynökségek, az Európai Gyógyszerügynökség és az Európai Bankhatóság új székhelyéről a huszonhetek szakminisztereinek novemberi tanácsülésén döntöttek. Olaszország most arra hivatkozva próbálja felülvizsgáltatni ezt a határozatot, hogy a holland hatóságok hétfőn közölték, először ideiglenes központban helyezik majd el az ügynökséget. Az új székhely ugyanis csak később, várhatóan 2019 novemberében készül majd el. Az olasz hatóságok kedden hangsúlyozták, hogy akár most azonnal is képesek lennének elhelyezni Milánóban a szervezetet. Az EMA befogadásáról szóló szavazáson Amszterdam és Milánó került be a harmadik fordulóba, de szavazategyenlőség miatt sorsolással döntöttek, és végül a holland főváros győzött. A költözés a jövő év elején fog indulni, mivel a szervezetnek a britek várható jövő márciusi távozásának pillanatában már meg kell kezdenie működését az új helyén.

=