Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hazánkban erősödött a lakosság pénzügyi tudatossága

Az OTP Bank 2020-as Öngondoskodási Index kutatásának felméréséből kiderült, hogy egyre többen készítenek rövidebb vagy hosszabb távra szóló pénzügyi tervet. Az arányuk a 2019-ben mérthez viszonyítva 4%-kal 49%-ra emelkedett. A bank arra figyelmeztet, hogy a további lépések megtételét nem érdemes halogatni, ideje a terveket valóra váltani. A felmérés eredményei szerint a válaszadók többségének nem változott, harmaduknak viszont romlott az anyagi helyzete a járványhelyzet miatt. A 2019-es és a 2020-as felmérés eredményeinek összevetése ugyanakkor azt is jelzi, hogy a pénzügyi bizonytalanságok elleni védekezésben egyre többen választják hatékony megoldásként a tudatos tervezést. A kutatás tavalyi és tavaly előtti ereményeiből kiderült, hogy egyaránt 4-4%-kal nőtt azoknak a válaszadóknak az aránya, akik pénzügyi számításokat, terveket készítenek a várható bevételekről és a kiadásokról önmaguk vagy a családjuk számára. Viszont az eredmények azt is megmutatják, hogy minél hosszabb a tervezésbe bevont időszak, annál inkább mérséklődik a tervezési hajlandóság. Egy hónapra a megkérdezettek 45%-a, egy évre a 24%-a, öt-tíz évre a 8%-a gondolkodik előre. Ennél is hosszabb időtávra, évtizedekre pedig 100-ból csupán 4-en terveznek tudatosan.

=