Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hazánkban nagy változás lesz a távközlésben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltételek és kötelezettségek előírása mellett hozzájárult, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t. A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. tavaly augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitel Távközlési Zrt.-t. Az ügyben a GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert felvetődött, hogy a tranzakció káros versenyhatásokkal járhat egyes érintett piacokon. Mindkét vállalkozás a magyar vezetékes távközlési piac jelentős, országosan aktív szereplője. Több százezer előfizetőnek nyújtanak vezetékes telefon-, internet-, vezetékes műsorterjesztési és más szolgáltatásokat. A közlemény alapján a DIGI-nek 16 településen kell értékesítenie a megszerzett Invitel-hálózatait fél éven belül, ellenőrző biztos felügyelete mellett, és 25 településen kell kilépnie a tőle független vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből. A GVH az ügyet lezáró határozatában előírta a fenti, utólagos feltételeket és kötelezettségeket. Valamint megállapította, hogy ezek együttes teljesülése esetén kiküszöbölhető a verseny jelentős mértékű, az összefonódásból eredő csökkenése.

=