Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Húsz év után búcsúzik a mostani ötszáz forintos

Búcsút mondhatunk a mostani ötszáz forintosnak. Ezzel befejeződik a bankjegycserék fő fejezete. A régi ötszázasokkal 2019. október 31-ig lehet majd bárhol fizetni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig a bevonástól számított 20 évig, tehát 2039 október végéig ad helyettük új bankjegyet. Az MNB több mint öt évvel ezelőtt döntött az 1997-ben megjelent bankjegyek cseréjéről. 2014 szeptemberében az új tízezres bemutatásakor Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank a 2014 és 2018 közötti időszakban megújítja majd a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A tízezressel elindított csere utolsó bankjegye pedig a tavaly bemutatott, azóta jogilag már törvényes fizetőeszköznek számító új ötszázas, mely 2019 februárjában kerül forgalomba.

=