Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Londonban járt a miniszterelnökséget vezető miniszter

A miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a csütörtöki londoni tárgyalásai után elmondta, hogy a brit kormány abban az esetben is garantálná a Nagy-Britanniában élő magyarok jogosultságait, ha a Brexitig nem jönne létre megállapodás az Európai Unióval a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről. Azt is hangsúlyozta, hogy a viszonosság jegyében a magyar kormány is garantálná ugyanezeknek a jogoknak a további érvényesülését a Magyarországon élő britek számára. Hozzátette azt is, hogy Magyarország azt támogatja, hogy a Brexit-folyamat az Európai Bizottsággal kötendő megegyezés alapján, szabályozott körülmények között menjen végbe, de a jelenlegi helyzetben arra is fel kell készülni, hogy mi a teendő, ha nem születik ilyen megállapodás. A magyar kormány álláspontja tehát, hogy tisztességes Brexit-megállapodásra kell törekedni, de ha nem ez a forgatókönyv valósul meg, akkor Magyarország készen áll arra is, hogy kétoldalú alapon próbálja szorosabbra fűzni kapcsolatait Nagy-Britanniával.

=