Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Megjelentek a grafikai tervek az MNB 2020-ban kibocsátandó emlékérméihez

Az MNB 2020-ban összesen tizenöt témában, négy korábbi sorozatot folytatva, 29 emlékérme kibocsátását tervezi, köztük két aranyforintot is. A jegybank tájékoztatása szerint folytatódnak olyan, előző években megkezdett és a gyűjtők körében népszerű emlékérme-sorozatok, mint a középkori magyar aranyforintokat, a hazai nemzeti parkokat, a nemzeti emlékhelyeket, illetve a magyar pásztor- és vadászkutyákat bemutató sorozatok. Sőt, jeles történelmi, tudomány-, sport- és művészettörténeti évfordulók, nemzetközi események, kiemelkedő sportesemények egyaránt megjelennek az érméken. A 2014 óta érvényben lévő értékesítési politika szellemében minden nemesfém emlékérmének megjelenik az alacsonyabb névértékű színesfém változata is. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt szélesebb kör számára teszi elérhetővé az érméket.
A grafikai tervek publikálásával egyidőben az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő előjegyzési lehetőséget indít a 2020-as program részeként megjelenő emlékérmékre. (Részletek a https://www.penzvero.hu/ honlapon.) A jegybank a változtatás jogát fenntartja, a végleges adatokat a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák majd meg.

=