Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Sok magyar családnak nincs elég pénze a tanévkezdéshez

Úgy tűnik, hogy normál tanév kezdődik szeptember 1-jén. Számos családnak pedig, mint minden évben, most is komoly kiadásokkal jár az iskolakezdés. A füzetek, írószerek mellett sok gyereknek ilyenkor vásárolják meg az íróasztalt, a megfelelő széket, de számítástechnikai eszközökre is szükség lehet, hiszen nem lehet tudni, hogy ismét bevezetik-e a digitális távoktatást. Ezen kívül kellhetnek még új ruhák, tornacipő, sportfelszerelés és ünneplő öltözet is. Az anyagi kiadások mellett arra is készülnek a szülők, hogy mi történik, ha az iskolában felüti a fejét a koronavírus-járvány, és esetleg átmenetileg bezárják az egész intézményt. Éppen ezért az idén többet szánnak a szülők az iskolakezdésre, mint korábban. Gyermekenként átlagosan 33 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolával kapcsolatosan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 000 forint között mozgott. A Vatera friss kutatásai alapján nagyon kevesen vannak azok, akik 10 000 forint alatti összegből oldják meg a kötelező iskolaszer vásárlást, illetve elenyésző, mindössze minden tizedik család hozza ki 10 000 és 15 000 forint közötti összegből. Sok családnak van ennyi megtakarítása, viszont sokaknál évről évre hitelből indul az új tanév. Augusztus vége, szeptember eleje azért továbbra is erős időszaknak számít a bankok beszámolói szerint. A felszerelések mellett ebben az időszakban vásárolják meg a szülők azokat a nagyobb, több százezres kiadásokat, amelyekkel a gyermek tanulószobáját alakítják ki. Egyetemista gyereknél a tandíj és az albérleti díj, kaució miatt kell mélyebben a zsebbe nyúlni.

=