Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Tim Draper kockázati tőkés bízik a Bitcoinban

Tim Draper kockázati tőkést arról kérdezték, hogy a korábbi befektetéseihez - a Teslához, a Hotmailhez és a Skypehoz képest, melyekbe korai befektetőként szállt be - most mekkora sikert vár a Bitcointól. Erre ő azt válaszolta:


"Nagyobb lesz, mint az internet. Nagyobb, mint a vaskor, a reneszánsz. Nagyobb, mint az ipari forradalom. Ez az egész világra hatással lesz és nagyobb és jelentősebb lesz, mint valaha gondolták volna."


Szerinte a most 8930 dollárt érő Bitcoin 250 ezer dollárt fog érni négy éven belül. Arról nem beszélt, hogy szerinte miért éppen az egyre több országban közvetve betiltott Bitcoin, és miért nem pedig egy jegybankok által ellenőrzött fizetőeszköz kerül majd széles körben használatra. A Draper Associates vezetője még 2014-ben vett 30 ezer darab Bitcoint. Múlt év decemberében még azt mondta, hogy nem adott el egyet sem közülük. Ez azt jelenti, hogy 267,8 millió dollárt érő bitcoinja van...

=