Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Új jelentkezési határidő az Erzsébet-program egyes üdüléseire

Meghosszabbították az Erzsébet-program egyes üdüléseire a jelentkezési határidőt. Ez az a program, amit gyermeknap alkalmából hirdettek meg a nagyszülőknek és unokáiknak, valamint az egyedülálló és a kétgyermekes szülőknek. A nagyszülők, illetve a szülők a kiskorú unokáikkal illetve gyermekeikkel 4-5 napos üdülésre jelentkezhetnek az Erzsébet-programban regisztrált szálláshelyek valamelyikére. A programokra 2017. augusztus 4-ig, illetve a létszámkeret kimerüléséig tudnak az érdeklődők jelentkezni, amit a program honlapján tudnak megtenni. Ott létre kell hozni egy profilt és benyújtani a kiválasztott pályázatot, majd a személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentumot is ki kell tölteni a pályázat beadása előtt. A szükséges hozzájárulást augusztus 25-ig kell kifizetni. Az a feltétel, hogy a gyermeket egyedül nevelőknek, illetve azoknak a szülőknek, akik két gyermeket nevelnek, a havi nettó jövedelme nem lehet magasabb a minimálbérnél, tehát 84 788 forintnál. Nagyszülők esetében csak a saját jogon kapott nyugdíjuk lehet az egyetlen jövedelem, melynek értéke maximum 147 000 forint. További feltételek az Erzsébet-program honlapján találhatóak.

=