Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Változás a Szép-kártyáknál

Még a tavalyi évben megváltozott az a szabály, ami arra vonatkozott, hogy mi lesz a Szép-kártya egyenlegekkel, ha a feltöltést követő második év május 31-ig nem használják fel. A régi rendszerben ezt az összeget a szolgáltató automatikusan visszautalta a munkáltatónak, így azt a munkavállaló már nem tudta később felhasználni. Idéntől viszont már a pénz nem veszik el, ami elsőre jónak tűnhet, de van egy nagy hátránya is. Az ügyfelek felhasználhatják ugyan a pénzt a jövőben is, de a bank a lejárat után 3%-ot levonhat a két évvel korábbi év egyenlegéből. 
Azoknál a munkavállalóknál, akik már átszerződtek a szolgáltatójukkal az új rendszerre, már az új módszertan lép életbe 2019-ben. Aki idén május 31-ig nem használta fel a teljes 2017-ben feltöltött egyenlegét, akkor a határidő előtt két hónappal a szolgáltató értesítette erről. Viszont, ha valaki nem szerződött 2019-re újra a Szép-kártya szolgáltatójával, akkor a 2017-ben feltöltött és el nem költött egyenlegét a lejárat után még az előző rendszer szerint visszautalja a munkáltatónak. Éppen ezért, érdemes a magánszemélyeknek újra szerződni a szolgáltatókkal, mivel az új eljárás kedvezőbb lehet a munkavállalók számára.

=