Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hamis 500 eurósokkal fogtak el egy férfit Magyarországon

Egy férfi fénymásolószalonban készített hamis 500 eurósokat, melyeket Csongrád megyei szálláshelyeken fizetve próbált felhasználni. Így pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A gyanú szerint a férfi előbb pénteken egy szegedi, majd pedig vasárnap egy mórahalmi szálláshelyen foglalt szobát. Szegeden hamis 500 euróssal fizetett, de a szobát már nem foglalta el, hanem a visszajáró pénzt átvette és elhagyta a helyszínt. Ezzel kb. 124 ezer forint kárt okozott. Két nappal később Mórahalmon foglalt szobát, ahol megint egy hamis 500 euróssal próbált fizetni. A recepciósnak viszont gyanús lett az, hogy a férfi csak a visszajáró pénz átvétele után akarta a bejelentő lapot kitölteni. A bankjegyet jobban megnézte és észrevette, hogy hamis. A recepciós rögtön értesítette a rendőrséget, akik kis időn belül elfogták a menekülni próbáló gyanúsítottat. A férfitól a rendőrök további (valószínűleg hamis) bankjegyeket foglaltak le, melyeket a gyanú szerint egy fénymásolószalonban nyomtatott. A gyanúsított férfi korábban már ötször állt bíróság előtt, cselekményét többszörös visszaesőként követte el, röviddel korábbi szabadságvesztéséből történő szabadulása után.

=