Valutaváltó

FreeCurrencyRates.com
Hazánkban csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt

Magyarországon 2012 óta közel megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége, 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra nőtt. A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene a forgalomban lévő készpénzállományt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) véleménye szerint a készpénzállomány nagysága kizárólag a gazdaság szereplőinek döntésein múlik, a jegybanknak erre nincs ráhatása. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkárának elmondása szerint a lakosságnál, illetve általában a gazdaságban forgó nagy mennyiségű készpénz az olyan jól ismert hátrányokon túl, amilyen a magas költségszint, a szürke- és feketegazdaság táplálása, valamint a tulajdonosok testi épségét is elérni képes biztonsági kockázatok, sajnos számos negatív környezeti hatással is jár a pénz előállításától az utaztatásán át a megsemmisítése okozta károsanyag-kibocsátásig. Mint kiemelte, a bankszövetség már 2019 őszén kiadott egy Javaslatok a készpénzállomány csökkentésére című tanulmányt, ahol többféle megoldást ajánlott a döntéshozók figyelmébe. Ezen javaslatok közé tartozott az 500 ezer forint feletti tranzakciókra bevezetendő készpénzhasználati limit, a pénzügyi tranzakciós illeték kivezetése, a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése (vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése), a sárga csekk fizetése esetén az elektronikus fizetések előnyben részesítése, valamint az állam, az önkormányzatok és a magánszemélyek közötti pénzmozgás elektronikus irányba való terelése. A Magyar Bankszövetség nem szeretne lemondani arról a sokrétű társadalmi haszonról, amit az jelenthet, ha a forgalomban lévő készpénz mennyisége erősen csökken.

=